Időről időre visszatérhetek a sámlikhoz, szerencsére. Sokan nem gondolják, hogy mennyi munka is van ezzel az egyszerű kis ülő alkalmatossággal, de ha megnézzük közelebbről, ez nem is az a pár ezer forintért a „nagyboltban” kapható bútor.
Ennél a két darabnál többféle anyagból táblásítottam az alapot, volt itt fenyő, éger és tölgy is. Az illesztéseket félig takart fecskefarkú fogazással készítettem, amihez nem gépeket, hanem hagyományosan vésőt és fűrészt használtam. Szeretek visszatérni ezekhez a szerszámokhoz, mert mint mestereim mondták, ezek az alapjai az asztalosok eszköztárának. Ilyenkor megelevenednek a tanulási évek izgalmai és sikerélményei, amikor ezekkel az eszközökkel sikerült elkészíteni egy ilyen fakötést (mint pl. az itt is látható fecskefarkú fogazás), majd gyönyörködni benne.
S végül az olajozás, ami hihetetlen módon emeli ki a fa erezetét és ahogy mondani szokás, „feltüzelni a színét”.
A faragás már csak kis extra, rég csináltam és kíváncsi voltam, hogy illik a sámlikhoz.
Hagyományos és valahol modern, de lényege leginkább a hasznosság. Régen minden háznál volt, akár több is, manapság pedig újra rá kell jönnünk, hogy milyen sokoldalú és egyben mennyire egyedi is lehet.
